searchaholiday.co.uk

Új Opel Astra Teszt — Új Erények - Opel Astra 1.4 Turbo Teszt

Széles, korrekt anyagokból épülő a beltér. A kormánykerék rádióvezérlős és fűthető is Egészen meglepően tágas az utastér, hátul is van elég hely. Bár az ergonomikus komfortülések nyilván hiányolhatók, az alapból kapottak sem büntetések, s ez a korábbi generációkat ismerve nagy szó Ha nagyon akarjuk, a 100-as sprint megvan 9, 2 másodperc alatt, a végsebesség 205 km/óra, amivel az átlagnál dinamikusabb. Minderről kívülről semmi sem árulkodik, már a Turbo felirat sincs ott a csomagtérajtón, hiszen ma már minden Astra turbós. Ami pedig a dinamikát illeti, nem is a 100-as sprint a lényeges itt, hanem az, hogy a motor erejére biztosan lehet számítani, így a 6 fokozatú, opelesen kissé hosszú úton járó, de precízen vezetett váltót nyugodtan fel lehet pakolászni. A motor élénk, a futóműből pedig csöppet sem hiányzik az adaptív lengéscsillapítás, ami eddig talán az összes tesztautóban benne volt. Ez a "polgári" Astra éppen elég stabil, de a kommersz, 205/55 R16 abroncsokkal a csillapítása is korrekt, a hátsó csatolt lengőkaros futóművet itt is Watt-rúd teszi biztosabbá.

Új opel astra test complet

A csúcsmodell sebessége meghaladja a 230 km/órát, százra gyorsítási ideje nyolc másodperc alatt marad. Mindegyik motor korszerű, négyhengeres ECOTEC gép, hengerenként négy szeleppel, Euro 4-es besorolással. Közülük háromhoz új, hatfokozatú sebességváltó jár. Az új Astrában ezen kívül ötfokozatú sebességváltó, automata és a továbbfejlesztett "Easytronic" robotváltó kap szerepet. Az "Easytronic" sport üzemmódot és az emelkedőn elindulást megkönnyítő HSA (Hill Start Assist) funkciót tartalmaz – utóbbi kapható a manuális erőátvitelekhez is. Próba, szerencse A Massif des Maures őrülten kanyargó, módfelett keskeny, de amúgy jó minőségű aszfaltútjain, a környező autópályákon és egy e célra igénybe vett repülőtéren kellő bizonyítási alkalmat kapott az Astra. Futóműve, jellegdiagram-vezérlésű elektrohidraulikus kormánya, fékje egyaránt kiválóan teljesített, vezetése kimondottan kellemes, stimuláló élmény, az ember mindig biztonságban érezheti magát benne. Kifogásolnivalót keveset találtam az autón: nem tetszett a csomagtartó magas pereme és lefelé erősen beszűkülő rakodónyílása, zavarónak találtam, hogy a nekem kellemes ülés-kormány beállításnál takarja a műszerek felső szegmensét a volán karimája, kissé kényelmetlen volt, hogy a váltókar kurtasága és pozíciója nem kedvez a középső kartámasz használatának, s érthetetlennek találtam, hogy miért ilyen kis, már-már "jelképes" ajtózsebet alakítottak ki, holott elfért volna tágasabb is.

Méghozzá nem csak kívül: a gépháztető és a csomagtartófedél középső, fényt és árnyékot rendezetten kettéosztó élére bent a középkonzol hasonló megoldása rímel. Dinamikus, fegyelmezett, rendezett az egész. S korántsem mellesleg praktikus is. A kecses alak ugyanis elrejti, hogy elődjéhez képest megnőtt, a kategória egyik legnagyobbja lett az autó, tágasabb a belső tér, s osztályelső, 380 literes (lehajtott ülésekkel: 1300 liter) a poggyásztartó. Hogy a méretnövekedés ne menjen a gazdaságosság rovására, arról jó áramvonalazás gondoskodik (Cw: 0, 32). Csillagszóró Az igazi csillagszóró mégsem a fényvonalakkal és fénypontokkal játszó karosszéria, hanem annak műszaki tartalma. Tanulgathatja egy darabig az Opel-ábécét, aki fullextrás kivitelt rendel! Kategóriájában az Astra vezeti be a folyamatosan szabályozott csillapítással (Continuous Damping Control – CDC) kiegészített IDSPlus (Interactive Driving System) adaptív futóművet, a kormányzáshoz kapcsolt dinamikus AFL (Adaptive Forward Lighting) kanyarfényszórót, valamint az integrált futómű-szabályozó hálózatot (integrated chassis control network – ICC), amelyben nagysebességű CAN (Controller Area Network) adatbusz hálózaton keresztül kommunikálnak az ESPPlus, az ABS és a CDC vezérlőegységei és szenzorai.

6 CDTI Innovation Motor S4 turbódízel, elöl keresztben Lökettérfogat 1598 cm3 Teljesítmény 100 kW (136 LE) 3500/perc Maximális forgatónyomaték 320 Nm 2000/perc Csúcssebesség 205 km/h 0-100/0-160 km/h 9, 1/25, 6 s Hajtás elsőkerékhajtás/hatfokozatú manuális váltó Hosszúság/szélesség/magasság 4370/1809/1485 mm Csomagtér 370-1210 l Saját tömeg 1330 kg Tesztfogyasztás 4, 8 l/100 km Kipufogógáz CO2 128 g/km Vételár 6 870 000 Ft EXTRA AJÁNLÓ teszt

  • Új opel astra sedan teszt
  • Üdvözlünk a PC Fórum-n! - PC Fórum
  • Opel Astra Best modellek teszt
  • Photoshop cs6 letöltés ingyen magyarul en magyarul 2013
  • Magyar eredetű férfi never mind
  • Új opel astra teszt ii
  • Új opel astra test 1
  • Kemo után kendő
  • Új opel astra teszt 6
  • Gumball csodálatos világa a koppintók
  • Opel ampera teszt

Magyarul

Mindössze 10 ezer forint a négyhengeres, 125 lóerős 1. 4 Turbo motor felára az alaphoz mérten.

új opel astra test 1

Nyomatékosságának köszönhetően az Opel Astra 1. 6 CDTI ECOTEC úgy lő ki álló helyzetből, hogy arra nem is gondolnánk, miután elfoglaltuk helyünket a vezetőülésben, a mért 9. 6 másodperces 0-ról 100-ra sprint rövidebbnek tűnik, mint valójában – a gyári 10. 1 másodperces értéket így is megdöntöttük szépen, viszont sajnos a 200 kilométer/órában maximált végsebességet nem tudtuk beirányozni helyszín híján. Hamarosan azonban célirányosan elindulunk majd szokásos németországi nagytesztünkre, s majd ott jól leellenőrizzük, melyek az Opel Astra 1. 6 CDTI határai. Végezetül pedig nézzük az Opel Astra 1. 6 CDTI ECOTEC fogyasztását. Hihetetlenül alacsony értékek születtek, a 48 liter összkapacitású üzemanyagtankkal közel 1000 kilométer is megtehető, ha ügyesen rendezzük dolgainkat menet közben. Városi környezetben 5. 1-5. 6 közt ingadozott az átlag 100 kilométerre, országúton 3. 7 litert rögzítettünk. Autópályán egyelőre nem próbálkoztunk (majd később, a külföldi útnál ez is meglesz bőven), de előzetes kalkulációnk szerint hozzávetőlegesen 5.

Nem javít a térérzeten, hogy az ablakok befelé dőlnek, és hátul már elég kicsik is, az ajtók pedig jó vastagra sikerültek. A hétcentis tengelytáv-növekedésből a hátsó utasok nem sokat érezhetnek, a lábtér csak átlagos, 180-185 centiméterig kényelmes, még jó, hogy a lábfejeket be lehet csúsztatni az első ülések alá. Aki ennél magasabb, már rosszul fogja érezni magát, főleg azért, mert a térde pont az első ülés egyik fémmerevítőjének fog ütközni minden fékezés alkalmával. Egy Kia Cee'dben jóval nagyobb a hely hátul, de még a Focus és a Golf is tágasabb a második sorban emlékeim szerint. Az is igaz, hogy az új Renault Mégane és a Mazda3 viszont szűkebb az Opelnél. Hátul nem a legtágasabb, de azért szorongani sem kell átlagos magassággal Elöl van hely bőven, az állítható combtámaszos sportüléseknél jobbat senki sem ad ebben a kategóriában, de a testesebbeknek már túl szoros lehet az oldaltartásuk. Az ülések és a kormány is nagyon széles tartományban állítható, könnyű jól elhelyezkedni, csak a kilátás nem tökéletes a vaskos A-oszlopok miatt.

2019-06-11 | Opel | Schiller Autó Család | 2 perc Új sorozatunkban az Opel BEST modelleket vesszük górcső alá. Ha téged is érdekel, mit tudnak ezek a modellek, mennyibe kerülnek, és miért érdemes ezek mellett letenni a voksot, akkor tarts velünk! Az Opel BEST modellekkel gyorsan juthatunk remekül felszerelt autókhoz a listaár töredékéért, hiszen ezekből a modellekből nálunk, a Schiller Opelnél mindből van készleten is. Na de mit jelent pontosan az a remek felszereltség? Tulajdonképpen azt, hogy az eddigi vásárlói visszajelzések által leginkább hasznosnak, kényelmesnek talált extrákat belepakolták egy csomó népszerű autóba, lefaragtak nem keveset az árból, mi pedig berendeltünk belőlük készletre, hogy mindenki a lehető leghamarabb átvehesse álmai autóját. Persze egy autó vásárlás többnyire nem hirtelen felindulásból történik. Szeretünk tájékozódni az árakról, felszereltségi szintekről, hogy mikor kapjuk a legtöbbet a pénzünkért. Ezért úgy gondoltuk, indítunk egy mini sorozatot, ahol bemutatjuk az Opel BEST modellek kínálatát, hogy neked már csak ki kelljen választani, melyik modellekre kérsz időpontot tesztvezetésre.

  1. Ezen a napon
  2. Telc b1 nyelvvizsga feladatok
  3. Gabriel orsolya biatorbágy youtube
  4. Rég nem szerelem videa online
  5. Fűnyíró alkatrész